Tizenhatodik hónapja 1 százalékon áll az euróövezeti alapkamat, miután az Európai Központi Bank nem változtatott a szinten. A zóna gazdasági növekedése eközben gyorsult, s elemzők szerint tartós lehet a bővülés.
Tizenhatodik hónapja 1 százalékon áll az euróövezeti alapkamat, miután az Európai Központi Bank nem változtatott a szinten. A zóna gazdasági növekedése eközben gyorsult, s elemzők szerint tartós lehet a bővülés.
Az IMF-hitel biztonsági hálója nélkül Magyarország ki van téve a sokkoknak, így érdemes egy esetleges válságra készülni – véli annak a francia nagybanknak az elemzője, amelyik megjósolta a budapesti IMF-tárgyalások összeomlását júliusban.
Felrobbantottak egy beteg bálnát Ausztrália partjainál. A hatóságok próbálták megmenteni a partra sodródott fiatal állatot, de nem jártak sikerrel, ezért pusztították el.
Valami elmebeteg kerékpárosba futott bele dzsaszper, kishíján szó szerint, akinek az volt a legjobb szórakozása, hogy minden előzmény nélkül virtuális kátyúkat kerülgetett. A vigyorgásából meg arra következtetek, hogy nem is igazán fogta fel, hogy az ilyen akciókkal leginkább magának tud ártani, aztán végül eggyel kevesebben mennek majd a critical massra.
A legtöbb kerékpárossal sem Autóvezetőként, sem kerékpárosként, sem gyalogosként nem szokott gondom akadni. Van viszont egy-két ön- és közveszélyes is, tegnap este egy ilyennel hozott össze a sors. Megköszönheti az égnek, meg annak, hogy kicsit nagyobb követési távolságot tartottam a kocsioszlopban a saját és bringája épségét… de a helyzetet szemmel láthatóan élvezte…
Augusztus 22-én este 8 óra körül a 2-es úton Dunakeszi felé, kb. a Megyeri híd elhagyása után jóval, körülbelüli helyszín:
80-85 km/h sebességgel haladtam. Előttem kocsioszlop, ilyenkor szeretek kb. másfél-kétszeres követési távolságot tartani. Az útszakaszon előzni tilos, és az útszakaszra kerékpárral, segédmotorral és mezőgazdasági munkagéppel behajtani tilos. Egyszercsak arra leszek figyelmes, hogy picit furán mozog előttem a kocsioszlop, mintha finoman kerülnének valamit, ezért elkezdek fokozottan figyelni.
Arra már én is rájöttem, hogy van az a típusú Autóvezető, aki ha megszokott egy adott közlekedési rendet, akkor is úgy megy, ahogy korábban, ha ezer tábla és felfestés hirdeti, hogy valami változott. Különösen veszélyes játék ez egy többsávos, nagyforgalmú helyen, mint amilyen a Hompi által emlegetett Rákóczi út.
Biztosan sok olvasó járt már a lentebb említett helyszínen. A rajzom bénasága ellenére a lényeg jól látható. A Rákóczi úton haladva a Blaha Lujza tér felől a Keleti irányába a felüljáró előtt látható ez a forgalmi helyzet.

Odáig az út ezen oldala három sávos, a külső buszsáv. A 7/173 buszcsaládnak van ott egy megállója, azt hiszem Berzsenyi utca. Ez után a külső buszsáv megszűnik, mert a buszok besorolnak a belsőbe, majd a felüljáró alatt nyíló belső buszsávba, onnan pedig balra kanyarodnak a Keleti elé. Ennek megfelelően az Autókat a sávok jobbra terelik, helyet csinálva a belső buszsávnak.
Korábban többféle felfestés is volt itt, de ez a fehér festék többnyire lekopott. Jelenleg a rajzon látható sárga sávjelzés az úton is sárgával van felfestve, és (szerintem) jól látható. Sokszor közlekedtem erre, legtöbbször a belső sávban, és néha eszembe jutott, hogy fura egy helyzet lenne, ha a külső sávban haladó Autós a terelés ellenére csak simán továbbhaladna irányváltoztatás nélkül, ekkor szépen lemosna az útról engem, aki a sávot követve jobbra tart.
Kurucz Péter nem került be csapata szűk, hivatalosan is benevezett keretébe, így a West Ham kapusa nem szerepelhet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság őszi szezonjában. Kádár Tamást életkora miatt nevezni sem kellett, elvileg bármikor szerepeltetheti a Newcastle.
Két vereség és egy győzelem után menesztették Bölöni Lászlót az al-Vahda csapatától.
Már csak két forduló van hátra az U21-es Európa-bajnokság selejtezőiből, és még a magyar csapat is kiharcolhatja a részvételt a jövő évi nyolcas döntőre. Ebben a korosztályban azonban az eredmények nem tükrözik tökéletesen az erőviszonyokat.
Családi gyász miatt elhagyta az Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki nyitányára készülő angol labdarúgó-válogatott edzőtáborát Scott Carson kapus.
A Skoda Superb modellsorozat motorkínálata a Fabia és Octavia modellekben bizonyított 1,6 literes négyhengeres dízel erőforrással bővül.