Lehet, hogy Rii nem örül a véleményemnek, de a káromkodós részt leszámítva én is kitöltettem volna a kék-sárgát ilyen esetben, mert lehetnek kívülről nem látható sérülések is az Autón, aminek a javítását különben az életben be nem hajtom a károkozón. Meg a szerencsétlen rendőrségnél az is baj, ha nem intézkednek, meg az is baj, ha igen. Bár a bírság kiszabására nem nagyon látok én sem különösebb okot a levél alapján, annak örülök, ha teszik a dolgukat.
Erre a postra reagálnék. Bár a szóban forgó fehér Ticos hölgyről sajnos semmit se tudok (idő közben meglett a szóban forgó hölgy – a szerk.), mégis ez a 2 poszt együttesen arra ösztönzött, hogy írjak neked. Pityi arra panaszkodik, hogy a rend éber őrei nem tesznek semmit, Robinn meg hogy nem tudnak mit tenni. Mind kettőre rácáfolok, íme a mi storynk:
Párom egy éjszakai szórakozó helyen dolgozik, és zárás után sokszor haza vissza az útba eső három kollegáját. Ezúttal viszont nagyon elhúzódott a zárás és ráadásul napközben sem tudott pihenni előtte, így elég fáradt volt. Mikor megérkeztek a második lakásához, távozáskor véletlen neki tolatott egy ott parkoló taxinak. Látta, hogy ott van, csak ahogy tolatott kifelé rosszul fordult és a taxi jobb hátulját a mi kocsink jobb hátuljával eltalálta.

Mivel még sosem volt balesett okozója, de elszenvedője sem, nagyon megijedt, és kollegái ráhatására elhajtott a helyszínről. Pár sarokkal arrébb hívott csak fel, úgy mintha megölt volna valakit. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, és hogy mennyen vissza, és hagyja ott az elérhetőségünket. Mire visszatért, természetesen a taxi tulaja már kint volt.