Skip to content

Archívum

Kategória: Gazdaság

Piaci elemzők szerint a nemzetközi bírálatok ellenére elfogadott jegybanktörvény és az IMF-tárgyalások körüli bizonytalanság okozta a forint jelentős szerdai gyengülését. Délután öt óra után nem sokkal egy euró már 321 forintot ért. Az [origo] által megkérdezettek nagy része egyetért az elemzők véleményével, miszerint az IMF-fel folytatott “nem diplomatikus viselkedés” és a nemzetközi szervezetekkel való “normális kapcsolat hiánya” okozza, hogy a magyar fizetőeszköz negatív csúcsot döntött. Elhangzott azonban olyan vélemény is, mely szerint spekulációs támadás áll a forintgyengülés hátterében.

Évi legfeljebb 450 ezer forint tölhető fel a SZÉP-kártya három “zsebébe”, amelyekből üdülésre, meleg ételre és egészségmegőrzésre lehet majd költeni. A szállodákat kiemelte a szabályozás, ugyanis náluk mindhárom zsebből lehet majd fizetni. A cégek számára olcsóbb megoldást hoz az új béren kívüli juttatás.

Megállapodás híján 340 forintos eurót és mély recessziót vár a BNP Paribas elemzőgárdája.

Nem lesz államcsőd, minél előbb meg kell egyezni az EU-val, nem tragédia, ha nincs IMF-hitel – ezeket mondták kormánypárti vezető politikusok, miközben a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint azért zuhan a forint, mert az IMF-tárgyalásokról találgatnak a piacon.

A Rába gépipari cég egyelőre nem közölte, miért kérte a cég részvényeivel való kereskedés felfüggesztését.

A közel kétmilliárd eurós csökkenésben főszerepe volt egy devizakötvény törlesztésének.

Bár a svájci frankkal és a dollárral szemben még erősödött a forint hétfő kora reggel, később erőre kapott a dollár és az euró is a magyar fizetőeszközzel szemben. A Raiffeisen Bank elemzői az európai adósságválságban további negatív meglepetésekre számítanak, ezért pesszimisták a forint kilátásait illetően is.

A fizetésképtelenné váló munkáltatók sok esetben nemcsak hitelezőiket, hanem saját munkavállalóikat sem tudják már kifizetni. Ám létezik egyfajta “állami mentőöv”, a Bérgarancia Alap, amely alkalmas lehet arra, hogy a kifizetetlen munkabér a munkavállaló javára, ha részben is, de megtérítésre kerüljön – mondta el az [origo] – nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Nem csak a válság az oka annak, hogy a magyar biztosítási ágazat minden mutató tekintetében lejtőre került – mondta el Kisbenedek Péter, a Mabisz elnöke a szövetség szerdai konferenciáján. A szövetség egységes adókedvezményekért lobbizik, javaslataik a kormány asztalán hevernek.

A sajtóhírekkel szemben egyelőre nem született megállapodás arról, hogy kibővítik az eurózóna megmentésére szánt mentőcsomag pénzügyi keretét 2000 milliárd euróra – írja a Reuters két magas rangú uniós tisztviselőre hivatkozva. A német pénzügyminiszter szerdán legfeljebb 1000 milliárd eurós alapról beszélt.