Skip to content

Archívum

Kategória: Tudomány

[Kockázatos dolog nyulat ajándékozni húsvétra, mert a legtöbb embernek fogalma sincs a helyes nyúltartásról. Mit lehet tenni, ha már ott ugrál a lakásában a hosszú fülű répafaló? Összegyűjtöttünk minden fontosat tudnivalót ahhoz, hogy boldog, egészséges nyulat nevelhessen fel.

[Legújabb feladványunkon Magyarország egyik kikötőjének légifényképe látható. A kikötőbejárat nyugat felé nyitott. Hol repülünk?

[A dél-amerikai Tungurahua tűzhányó legutóbbi, 2006-os nagy kitörését választotta nemrég a nap csillagászati képének a NASA.

[A kísérleti alanyok átlagosan 17 százalékkal magasabbaknak és erősebbeknek becsülték a pisztolyt tartó kézhez tartozó férfiakat, mint legkisebbnek és leggyengébbnek - ragasztópisztolyt tartó - társaikat.

[Legalább hatszáz gyereke született egy osztrák tudósnak spermadonorként.

[Két, nem egészen kifejlett gyapjas mamut feldarabolt részeit halmozták fel jégkori vadászok a mai Feldebrő határában. Bár cölöpökre kifeszített bőrökkel védhették a zsákmányt, egy-két szemfüles róka is jóllakhatott a maradékból.

[Érdekes objektumot filmeztek Szöul felett egy dél-koreai repülőgépről, nemrég pedig a NASA is közölt egy videót, amelyen három furcsa objektum látható az Atlantis űrrepülőgép mellett.

[Korábban soha nem látott alakzatokat fedeztek fel a Nap légkörében. Az oszlopok formájában felfelé nyúló alakzatok óriási anyagáramlási cellák lehetnek. Eredetük egyelőre ismeretlen, de feltehetőleg befolyásolják a napszelet, és így végső soron a földi környezetre is hatással lehetnek.

[Ritka arany színe miatt negyvenezer dollárért kelt el egy hal egy bangladesi halpiacon.

[Kiveszett-e az udvariasság a fiatalokból, vagy nem értik őket az idősebbek? Mit jelent az udvariasság a neten, és miért csak a "kifinomult" sértés hatásos?