Skip to content

Archívum

Kategória: Vegyes

Kovács Ágnes, a magyar úszósport eddigi utolsó olimpiai bajnoka májustól a hazai szövetség (MÚSZ) marketing- és kommunikációs vezetőjeként dolgozik.

Váratlanul érte a telefonadó a direkt marketinges, telefonos közvélemény-kutató cégeket, illetve egyes call centereket, amelyek főtevékenységéhez elengedhetetlen a rendszeres telefonálás – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

250 millió forintból, európai uniós támogatás felhasználásával fejlesztette dunaújvárosi telephelyét a Grabarics Kft., írja az MTI. Kótai Henriett, a cég marketingvezetője elmondta, hogy 2009…

Végre kibújtak az első friss növények, zöldségek, amelyek telis-tele vannak vitaminnal és ásványi anyagokkal – ideálisak a tavaszi tisztítókúrákhoz, méregtelenítéshez, de a normál étrendünkbe is kifejezetten ajánlott beiktatni az éppen termő szezonális zöldségeket. Gyógyhatások és tippek a konyhai felhasználáshoz.

Egyszer az egyik barátnőm számmisztikát tanult épp lelkesen, és megkérdezte, gyakorolhat-e rajtam. Persze! Kis kockákba számokat írt, osztott-szorzott, ráncolta a homlokát, mire megkérdeztem, nagy a baj? Ő pedig drámaian közölte: Egyetlen földszámod sincs!

Thomas Gaziano, a Harvard Egyetem kutatója és munkatársai 19 nagy ország statisztikai adatait elemezték. Vizsgálták Dél- és Közép-Amerikát, Afrikát, a Közel-Keletet, illetve Indiát, Oroszországot és Kínát. Ez azt jelenti, hogy a világ népességének mintegy felére vonatkozó lélekszámmal foglalkoztak.
A számítógépes modellezés tanúsága szerint, ha az élelmiszeripari vállalatok termékeik konyhasótartalmát átlagosan 10 százalékkal csökkentenék, illetve valamennyi ország illetékes hivatala adóval…

Victoria Beckham annyira elfoglalt, hogy egy reggelen elindult autójával az iskolához, és félúton jött rá, hogy fiát a konyhában felejtette. A modell talán még nem szenilis, csak kicsit sokat vállalt magára.

Akár 100 milliárd dollárt is érhet és 12 milliárd dollárra is szert tehet a várhatóan május 18-án sorra kerülő részvénykibocsátásból a Facebook. Így most már szinte biztosra vehető, ez lesz minden idők legnagyobb kibocsátása az internetes cégek között azóta, hogy a Google 2004-ben 1,9 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket.

Kilenc online kiskereskedő üzletét záratták be vesztegetés miatt Kína legnagyobb internetes kereskedelmi portálján, a Taobao.com-on – adta hírül a tulajdonos közleménye nyomán a kínai média szombaton.

Idén februárban a kivitel volumene 1,1, a behozatalé 1,4 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A külkereskedelem alakulását leginkább a járműgyártáshoz kapcsolódó termékek exportjának növekedése és a híradástechnikai eszközök kivitelének jelentős csökkenése határozta meg – közölte a részletes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.